Star Wars könyv rajongók
Auer Balázs – Star Wars könyvrajongók 1.
Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?
’98-99 lehetett kb. akkor kerültek mozikba a felújított filmek, amiket csak hírből ismertem. A városi könyvtárban a visszahozott könyvek közt volt egy Jedi visszatér új borítóval, ami megfogott, kivettem elolvastam (kb. 13-14 éves lehettem). Felét nem értettem, nem tudtam például, hogy Lando nő vagy férfi. Így kezdődött, a trilógia többi részét matricás albumból ismertem meg. Az Új reményt egy nyári napközis táborban kaptam kölcsönbe, és olvastam ki.
Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!
Olvasni mindig is szerettem, nagyon faltam a könyveket, így a két dolog itt találkozott.
Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?
A gyűjtés érdekesen alakult. A fentebb említett matricás album hozta meg a kedvemet. Iskolából hazamenve a helyi Sárkánytűz szerepjáték és könyvesbolt előtt mentünk el, ahol a kirakatban volt több Star Wars könyv. A többiek itt vettek kosaras kártyát, én pedig könyveket kezdtem venni. Szép lassan összegyűltek a korábbiak is. Aztán rászoktam, hogy megveszek mindent megjelenőt, így könnyű lépést tartani. A 2000-es évek közepén volt egy nagyobb leállás, nem jelentek meg, aztán a Szukits beizzította a gépezetet és elkezdte kiadni a dolgokat. Magamban ezek az „új” könyvek, a nosztalgia miatt a régiekhez húz a szívem.
Ma ott tartok, hogy megvan minden felnőtt regény, a Holtak védelmezőit leszámítva. Amikor ezek a ponyvák jelentek meg, nálunk csak a Tescoban lehetet kapni, úgy voltam vele, hogy biztos nem voltam akkor, amikor árulták, évekkel később láttam, hogy milyen pénzekért megy.
Kiegészítő dolgokból (pl. album) azt veszem meg, ami érdekel tartalmilag. A kifestők, gyerekkönyvek nem nekem valók, ignorálom őket. Duplikációim nincsenek, leszámítva az Ep1-et, meg puha és keményfedeles változatban.
Így, 2017-ben, nem kezdeném nulláról a gyűjtést, hatalmas meló és pénz lenne. Átszoktam e-könyvekre, azon olvasok mindent, egyedül a SW (és wh40k) könyveket veszem a polcra.
Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?
Legolcsóbb? Talán a Koréliai rajtaütés 495 ft-ért ’99-2000-ben. Ez akkor a hivatalos bolti ár volt. 😃 A legdrágább már nehezebb. Az Utolsó parancsot mondanám, ami 2003 körül került 3500 forintba, ami kész vagyon volt (átlag könyv 500-700 ft.), havi zsebpénzem 500-1000 ft lehetett. Akkoriban beszerezhetetlen ritkaság volt, nagyon örültem, hogy megvan.
Kicsit más idő volt, internet gyerekcipőben, e-könyv nem létezett, szóval, ha volt a helyi boltban vagy egy antikvárban, akkor mákod volt. Nem volt Libri, Alexandra (utóbbi már létezett – szerk. megj.), nagy hálózatok, kicsit vadregényesebb volt a beszerzés. Plusz az is motivált, hogy nem tudtam mi lesz benne, kíváncsi voltam a történet lezárására. Pl a Koréliai trilógia középső részét évekig nem tudtam megszerezni, így csak sejtettem mi történik a két könyv között.
Természetesen, a ma megjelenő új könyvek már simán ez fölött vannak árban, de nekem ez volt „A Drága” könyv.
A nagy mumus, a Holtak védelmezői nincs meg. Szerintem egy túlárazott könyv, a tartalma a béka segge alatt, nem ér meg annyit - nekem.
Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?
Ep6 utáni időszak, harc a Birodalom maradványaival, haduraival. Ezek a könyvek jelentek meg fiatalkoromban, ezeken nőttem fel.
Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?
(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban.Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban.)
Inkább az sf vonalat. Persze ez nem ennyire elválasztható, de a Darth Bane trilógia kimondottan nem tetszett. A túl nagy jedi miszticizmus már sok nekem, jobban bejön a Han Solo féle lepuffantjuk, akit kell mentalitás. Vannak könyvek, ahol kettő jobban egyensúlyban van, az a tökéletes szerintem.
Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?
Timothy Zahn: egyrészt Thrawn maradandó figura, másrészt egy érát lezáró Múlt kísértete/Jövő látomása egy kiváló mestermű. A másik Aaron Allston, nagyon jó a humora.
Legkedvesebb Star Wars könyveid?
Talán Aaron Allston Lidérc osztag/Vasököl/Solo háborúja/Mercy kil. Jó a humora és érdekes, csavaros történetei vannak.
Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?
Szerintem nincs dedikált kedvencem.
Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?
A fentebb említett Vasököl.
Ki lennél legszívesebben a szereplők közül?
Hagyjuk.😉
Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?
Inkább azt szeretem, ami a hétköznapokba ad bepillantást, bemutatja, hogy működik a galaxis a színfalak mögött.
A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?
Olvastam pár rajongói fordítást, meg pár angolt, de annyira nem fogtak meg.Képregényeket is olvastál/olvasol?
Amíg a DC adta ki (Disney hatalomátvétel előtt) azokat követtem, visszamenőleg mindet elolvastam, a ’70-es évekbeli nagyon gagyikat leszámítva. Váltakozó színvonalúak voltak, itt két nagy kedvenc volt: Az első a The Old Republic, 4-5000 évvel a filmek előtt, a nagy sith háborúval, sok jedivel.
Fontos megjegyezni, hogy amikor én belecsöppentem a SW világába akkor ez egy merész kiugrás volt, nem volt ep1-3, nem láttunk 2-3 jedinél többet. A másik kedvenc a Dark empire, a sötét hangulatával, egyedi stílusával, klóncsászárral, szuperfegyverekkel.
Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?
Igen. Legutóbbi felmérés szerint elolvastam mindent angolul – ami érdekelt. Ez az ep6 utáni magyarul nem megjelent Legends kiadványok (New jedi order, Legacy of the Force, Fate of the jedi, stb..). Érdekeltek a szereplők sorsai. Voltak jó és kevésbé jó kötetek, de érdekes volt látni hova futott ki a dolog.
Itt már jobban összebeszéltek az írók, koherensebbek voltak a ciklusok. Valamilyen szinten örülök hogy leálltak a Legends-el, mert nem nyújtják tovább. Lezárása persze nincs, de nem is erről szól a dolog. Mióta a Szukits ipari mennyiségben tolja ki a friss megjelenéseket, azokat inkább megvárom magyarul.
Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!
Post a Comment