Az Ellenállás újjászületése könyv ajánló, értékelő

by november 20, 2020

 

Az Ellenállás újjászületése könyv ajánló, értékelő

Az Ellenállás újjászületése könyv Rebecca Roanhorse regénye, amelyet 2019 novemberében adtak ki, az USA -ban. A történet Az utolsó jedik eseményei után veszi fel a fonalat, amikor szinte a semmiből kell újra építeni az Ellenállást.

 


Az Ellenállás újjászületése könyv tartalom, történet


Leia Organa a Millennium Falconon utazik az Ellenállás megmaradt tagjaival. Közben Poe Dameron és a Fekete Osztag az Ikkrukk bolygónál a helyieket felszabadítja az Első Renddel szemben. Szükségük lenne a helyiek támogatására ezután, de ők nem mernek szembeszállni az erős hatalommal.

Poe elutazik, hogy felvegye a kapcsolatot Maz Katanával. Snap, az egykori Temmin Wexley, a párjával együtt felkeresi anyját és Wedge -t. A Korélián az Első Rend kihasználja a helyieket és sorban építtetik a gépeiket a gyárakban. A fővárosban, Coronetben a Windhur nevű alak igyekszik egyre feljebb kerülni a ranglétrán.

Fontos foglyokat hoznak titokban Coronet városába, és Windhurra egyre több felelősség hárul. Közben Snap és Kara, a párja igyekszik meggyőzni Norrát és Wedge Antillest az Akiván, hogy térjenek vissza a csatamezőre. A Millennium Falcon csapata pedig a Rylotra tart, titokban remélve, hogy szövetségesekre lel.



Rebecca Roanhorse Az Ellenállás újjászületése ajánló, értékelő, kritika


Az Ellenállás újjászületése könyvre szükség volt, hogy tudjuk, hogyan indult el a folyamat, amely a kilencedik mozifilm eseménysorához vezetett. Mindjárt az elején egy olyan lány vált üzenetet Organa tábornokkal, aki a hajdani Inferno osztag tagjainak a lánya.

Poe Dameron pedig megment egy népet az Első Rendtől, de az már egészen más lapra tartozik, hogy azok át is álljanak hozzájuk. A félelem mindig nagy úr, s ebben a volt Birodalom utód rendje nagy karmester. Ami pedig az új pilótákat és harcosokat illeti, nekem ez nevetséges, hogy a régiekre öregekként tekintenek. Yavin után 34 évvel Leia még csak 53, Wedge 55 éves!

 

Az Ellenállás újjászületése könyv kritika

 

Na és itt jön az a szöveg, hogy Wedge Antilles Norra Wexley -jel él együtt visszavonulva. Ha A Birodalom vége művet vesszük alapul, lehet. De az én fejemben Iella Wessiri a felesége. Igaz ugyan, hogy a Disney ráerőszakolta a saját kánonját az olvasókra, ám a nagybecsű X-szárnyúak szériát nem lehet egy tollvonással semmibe venni.




Az új Ellenállás felépítése, a régi szereplők, Leia és Wedge öregítése


Itt van ez a Windhur nevezetű szánalom, akihez hasonló személyeket ezrével megismerhettünk, még a Birodalom korából. Nem mondanám kifejezetten gonosznak, de rendkívül becsvágyó, magas tisztséghez szeretne jutni. Coronetről a Koréliai hajsza című ifjúsági mű jut eszembe, ahol megismerhettük annak alvilágát is.

Rebecca Roanhorse kiakaszt ezzel az ostobasággal, hogy Wedge -t vénnek írja le. Idős férfinek nevezi folyamatosan – mellesleg az is mekkora hülyeség, hogy baromfitartóvá lettek – az ember azt gondolná, van vagy 85 éves. Százszor is utánanéztem, Wedge 21 évvel a Yavin -i csata előtt született, bár az új kánonban nem erősítették ezt meg. Ha az őt alakító színészt vesszük, ő túl volt már a 70 -en a 9. film forgatásának idejére.

Mindeközben a Millennium Falcon -on Leia, Csubakka, Rey, Nien Numb, Connix, Finn és Rose száguld a galaxison át. A volt hercegnő visszaemlékezik a Vérvonal könyvben említett, kitekert eseményekre, melyek az Új Köztársaság széthúzásához vezettek.

Következett egy rész, ahol Leia ezen morfondírozik: „...Csubit nem számolva a kísérői életkora együtt is alig tette ki az övét.” Na ezen a ponton dobtam egy hátraszaltót. Rebecca Roanhorse nem e világban él, az holtbiztos, de számolni sem tud. Nézzük csak: Rey 19 múlt, Finn és Rose 23, Connix 21, ha csak az emberi lényeket számítjuk.

Ez összesen 96, Organa tábornok pedig 53 éves ekkor… Felfogni nem tudom, ez az irónő miért akarja a régieket annyira öregíteni. De a hercegnőt aklakító Carrie Fisher is csak 60 éves volt a 8. film forgatása idején. Ami még érdekes, hogy a Birodalom súlyos emléke, és az Új Köztársaság szabadabb világa ellenére a népek zöme inkább behódol az új hatalomnak, mintsem harcoljon.




Az Ellenállás újjászületése könyv – az új ellenálló csapat


Yendor neve ismerős volt, persze, ő már az Elveszett csillagokban is feltűnt, s aztán az Utóhatás trilógiában. Ezekre alig emlékszem, az én fejemben a klasszikus regénysorozatok múltja van, amit félretoltak az új tulajdonosok. Sajnos az újjárendeződő Ellenállásnál is ezek az újonnan kitalált hajdani lázadók, s mások bukkannak fel. Kivéve Rieekan tábornokot, de ő filmben is szerepelt.

Windhur bemutatását belülről elég jól megoldotta az írónő, ezek szórakoztató pillanatok voltak. Monti Galay, a segédje számomra egyből gyanúsnak tűnt, de örültem, hogy kavarodnak a szálak. A hatalmas termetű Teza Nasz -ról, a volt birodalmi harcosnőről Carasynthia Dune jutott eszembe, A mandalori tévé sorozatból ismert zsoldosnő. Nagyon sok tekintetben hasonlítanak egymásra.

Ama kis perpatvar az új csapat(ok) összeállásakor és az Ellenállás tanácskozása előtt jó volt. Tetszett, ahogyan végül is felismerték a különbözőségben az egységet. Az egyértelmű, hogy Poe Dameron kolerikus személyiségtípus, hiszen olyan forrófejű és cselekvő, kevés türelemmel a diplomáciához.

 

Millennium Falcon és az Ellenállás

 

A felkészülés és indulás az akciókra jó fejezetek, ezen a ponton eléggé bele lehetett merülni a regénybe. Az Ellenállás újjászületése itt szó szerint történik, bár fantasztikumnak hat, hogy maroknyi lény szervezkedik egy óriási hadsereget birtokló hatalom ellen. Pacer, a fiatal kölyök viselkedése eleinte nagyon bosszantó volt.

Hogyan lehet valaki ilyen ostoba, hogy egyedül nekimenne 4 rohamosztagosnak, bosszúból, amit a szülővárosával és családtagjaival műveltek, és ezzel veszélybe sodorni a küldetést? Sok indulat, kevés ész. Amúgy Az Ellenállás újjászületése könyv a katarzishoz közeledve egyre izgalmasabb.



Az új Ellenállás első komoly akciója


A szerző remekül fokozta a bizonytalanságokat, és csavarta egymásba a történetszálakat. Az Első Rend tisztjei ugyanolyan gátlástalanok, mint például a Phasma kapitány történetében. A Windhurral kapcsolatban levő tiszt kiváló példája ennek. A Coronetben tartott fogadáson zajló események letehetetlenné tették az olvasmányt.

Még a szereplőket is sikerült megszeretni, Poe Dameron is szimpatikus volt itt. A végén 4-5 szálon fut a történet, egy merő rohanás az egész. Ha eddig nem volt elég az akció, most megkapjuk kamatostól. Csak az szomorú, hogy Leia nem igazán élt az Erővel. Pedig megtanult bánni vele. Legalábbis a régi regények szerint Luke képezte. Sajnos az új alkotók ezt nem használták fel.

Még mindig túl sok volt az ember szereplő, és ez általában a legtöbb Star Wars műre igaz. De legalább a galaxis legjobb pilótái közül ketten is jelen voltak, még ha nem is a repülésről szólt ez a könyv. A végére sikerült megnyernie Rebecca Roanhorse -nak. Ezt a regényt jól megírta. De nézzen már egy kicsit utána az életkoroknak…


Értékelés (saját tetszési indexem)

7

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.11.20. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

 

Dooku, az elveszett jedi Star Wars könyvajánló, értékelő

by november 09, 2020

Dooku, az elveszett jedi Star Wars könyvajánló, értékelő

 

 

Dooku, az elveszett jedi Star Wars könyv Cavan Scott alkotása, az azonos hangoskönyv alapján. A mű párbeszédekkel és Asajj Ventress holovideo nézésein keresztül mutatja be, ahogyan Dooku jedivé lett és később elhagyta a rendet. A Dooku, az elveszett jedi könyv 2019-ben jelent meg Amerikában.




Cavan Scott Dooku, az elveszett jedi tartalom, történet


Asajj Ventress, a valahai jedi tanítvány Dooku gróf kezei alá kerül. A gróf által megnézhet olyan holofelvételeket, melyek Dooku jedivé válásáról szólnak. Közben egy feladattal is megbízza: keresse meg az úr nővérét.

Megismerhetjük a gróf jedivé válásának főbb lépéseit, majd mesterként végzett munkáját. Később azokat az eseményeket, amikor nem értett egyet a jedik úműködésmódjával, s végül áttér egy másik útra.




Dooku, az elveszett jedi Star Wars könyvajánló, értékelő, kritika


Micsoda marhaságok. Yodát fellöki egy kiskamasz? És a nagymester nem érzékeli előre? Nem tudja meggátolni? Nagyon vicces. De inkább képtelenség. Yoda mester másokkal együtt vívógyakorlatokat mutat be az összesereglett tömegnek? Ezt sem tudom komolyan venni, van sokkal fontosabb dolga is, az ilyesmit meghagyja a fiatalabbaknak.

 

Dooku, Serenno grófja

 

Amúgy régóta kíváncsi voltam Dooku múltjára, és arra, hogyan került vissza a Serenno bolygóra. Ezt az égitestet is valaha mélyen átjárták a sötét oldal energiái, mivel a sithek birodalmához tartozott. De nem annyira viharos-borús-esős, mint a Dromund Kaas világa, inkább az uralkodó családjai nevezetesek.

Ventress „képzése” csak pillanatokra látható, de az számomra erőltetettnek tűnik, hogy a gróf a gyerekkorából származó holofelvételekkel szórakoztatta volna. A fejében folyton megszólaló eredeti mestere, Ky Narec viszont jó, illeszkedik a csillagok háborúja világához, és a földi tanítványokkal is gyakran megtörtént ilyesmi, a mi világunkban.

Azt viszont nem értettem, ki vett volna fel minden jelenetet. Akkor meg hogyan tudta nézni Ventress? Oké, ezt az egész körítést nem kell komolyan venni. Úgyanúgy az Elveszettek szobrai mellett haladt el Zannah is, csaknem ezer évvel ezelőtt, mint itt most a tanítványok.

De amikor néhány régi mestert említettek, akik átálltak a sötét oldalra, össze lehetett volna kapcsolni a Régi Köztársaságról szóló művekkel. Sajnos az író nem tette meg ezt a szívességet, maradt a Disney keretek között. A Dooku az elveszett jedi Star Wars könyv ahhoz képest, hogy audio anyag szöveges kiadása, elég izgalmas képet ad a gróf jedivé válásához.

A Protobranch bolygón történtek Dooku és Sifo-Dyas önzetlen mentéseiről szóltak, amikor bekövetkezett a katasztrófa, amit utóbbi előre látott. Utoljára a Drongar bolygó klónháborús világában „jártam” Star Wars -ot olvasva kórházban, az itteni sem hiányzott. Később egy újabb drámai helyzet következett a Serennó bolygón.

Nem értek egyet azzal a jedi módszerrel, hogy tiltják a tanítványoknak a kapcsolatot a saját családdal, és bármilyen érzelmi köteléket. Mivel amit nem ismersz, azt nem is tudod uralni. Így később, ilyen helyzetbe kerülve könnyű elbukni. Az ősi egyiptomi templomi tanítványoknál is csak az válhatott beavatottá, aki már szerzett tapasztalatot az életben, hogy később ne legyen az kísértés számára.

Az Asusto bolygón pedig a sötét oldal jelenléte egy újabb tapasztalat (vagy veszély?), ilyen szempontból. Lené mester volt a kihágó, aki a jedi tanáccsal ellentétben, kereste a sötét ereklyéket, hogy megismerje. Utána viszont túl sokat ugrunk az időben, Dooku 50-es éveiig. Sifo-Dyasról szerencsére sok mindent meg lehet tudni a Dooku az elveszett jedi könyvből.

Később megint egy diplomáciai tárgyalás és árulás. A sok ugrálás évtizedekben és helyekben változatossá tette a művet, de nem tett jót az olvashatóságnak. Viszont tanúi lehetünk  Rael Awerros, majd később Qui-Gon Jinn tanítványságának, a gróf kezei alatt.

Jinn és Dooku beszélgettek arról, hogy a közvélemény egy része szerint a jedik csak szenátus rendőrei. Ez eszembe juttatta a közel ezer évvel azelőtti Ruusani Reformációt, amikor a jedik átadták az irányítást a választott szenátusnak, és visszavonultak a közvetlen hatalom gyakorlásból. Ez a beszélgetés a robogó versenyen történt, ahol ismét kapcsolatba került a gróf a családjával.

 

Dooku, az elveszett jedi kritika

 

Az ezt követő események fényében részben érthető, miért nem tartják helyesnek a jedik, hogy intézkedjenek, amikor érzelmileg érintettek. Itt nagy a csábítás, hogy valaki önhatalmúlag járjon el az igazság nevében, s nagyon nehéz visszafordulni. A rendőrségi helyszínek miatt mintha ismét az árnyak utcájában jártam volna, hiszen azon a később játszódó eseménysorban szerepet kap eme intézmény néhány tagja.

Szép fokozatosan válaszokat kapunk arra, hogyan vált Dooku renitenssé a jediknél. Találkozik Palpatine szenátorral is, erről régebben James Luceno írt egy másik könyvben, a sith nagyúrral kapcsolatban. Serenno örökösen visszatérő helyszín, melyben nagy szerepe van a gróf húgának, Jenzának is. Míg az apja dölyfös és önző volt, és fivére is a saját érdekeit nézte, a nőbe jókora szociális érzék szorult.

A végjátékban többé-kevésbé igyekeznek megmagyarázni, hogyan tért át a gróf a sötét oldalra, és mi lett Jenza úrnővel. A szellemvilágban való kételkedés továbbra is zavar, hogyan uralhatják olyanok a mentális erőt, akik nem hisznek a halál utáni létben? Ezzel együtt Ventress átalakulása folyamatát is bemutatja a könyv. Engem teljesen nem győzött meg a regény, de sok mindenre választ ad.


Értékelés (saját tetszési indexem)

6

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.11.09. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

 

Zoraida Córdova A sors keze könyvajánló

by november 03, 2020

Zoraida Córdova A sors keze könyvajánló

 

Zoraida Córdova A sors keze Star Wars regény, A galaxis peremén multimédiás projekt része. A sors keze ifjúsági regény, mely 2019 augusztusában jelent meg.



Zoraida Córdova A sors keze könyv tartalom, történet



Jules és Izzy a Batuun gyermekek, de szülei váratlan utazása miatt utóbbi máshova kerül. 13 évvel később a lány egy különleges megbízatást kap. Izzy éppen addigi csapatától szakadt el – pontosabban lapátra tették – s egyedül visz egy szállítmányt a galaxis széléhez.

Pont a Batuu az úticélja, s persze találkozik gyermekkori barátjával. Julesnek pont ő hiányzott az életéből – jó értelemben véve – de tudja, hogy a lány nem maradhat sokáig ott. Mégsem fogadja el meghívását. Persze a sors közbeszól, s a véletlen úgy hozza, hogy muszáj megoldaniuk egy komoly problémát.


A sors keze könyv tartalom



Zoraida Córdova A sors keze könyvajánló, értékelő, kritika


Sok Star Wars könyvben megfigyelhető – itt is – hogy a szerzők a már ismert típusokhoz nyúlnak, ami nem túl nagy fantáziára vall. A banthát, a wampát, az eopie -t, és a dianógát is kár volt bevonni, gondolom a Batuunak is megvannak a maga állatfajai. De Córdoba még egy szinttel lejjebb megy, amikor whiskey -t emleget. Az meg teljesen földi, a Föld pedig nem szerepel ebben a galaxisban.

Folyamatosan azt vártam, végre történjék már valami. Ifjúsági regény ide vagy oda, nem kellene a semmiről órákat írni. A Jedi növendék széria hajdanán ezerszer izgalmasabb volt. Egy hajszállal élvezhetőbbé vált amint a két főszereplő találkoztak, de továbbra sem történt semmi érdemleges. Zoraida Córdova A sors keze könyv nem egy nagy horderejű alkotás.

Az is eléggé szánalmas dolog, hogy rendes fejezetcímek helyett a Jules, Izzy, Jules, Izzy neveket olvashatjuk felváltva. Ezt már más könyvekben is alkalmazták, ott sem szerettem. Ha a szerző nem tud (vagy nem akar) fejezetcímeket kitalálni, maradjunk a számozásnál. Arra viszont hamar rájöttem, miért A sors keze a könyv címe.

Az elkeveredő csomag miatti izgalmas keresgélés hozta az első érdekesebb részeket. Később persze fel kellett bukkanni az Első Rend rohamosztagosainak, hogy valami módon kapcsolódjon A sors keze könyv a filmekhez is. Itt is különféle kereskedők, „cuccszállítók”, csempészek voltak, a helyszíneken, mint a Solo regényben, csak sokkal halványabb volt az egész.


A sors keze könyvajánló, kritika


Azon kívül, hogy a főszereplők ide-oda futkároztak, néha megjelent egy-egy személy a múltból, és a két fiatal emlékezett erre-arra, de semmi érdemleges nem történt. További mászkálás, és dögunalmas csevegés után már elkezdtem gondolkozni azon, vajon miről is szól ez a könyv. És akkor még ott a romantika, vagy legalábbis valami, ami az akart lenni.

Tudom, Izzy nem egy Dejah Thoris, vagy Thuvia, hogy mindenféle fantasztikus kalandokon át kelljen megküzdeni érte, de mégis… Az egész túl könnyű volt, gyerekes, meseszerű. Csak a végjáték fele tudtam meg – nem figyeltem rá – hogy az összes eddigi esemény egy nap alatt zajlott le. Volt egy kis keveredés, de sehogyan sem tudott igazán izgalmas lenni.

Szerettem volna többet írni, hiszen ez a Zoraida Córdova A sors keze könyvajánló, de csupa átlagos dolog történt. Akkor már inkább a Timur és csapata Az is ifjúsági regény, de sokkal lebilincselőbb volt. A végén kis üdítő eszmecserék, találkozások, de semmi különös. Ez a regény sem fog hiányozni.


Értékelés (saját tetszési indexem)

5

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2020.11.03. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

Üzemeltető: Blogger.