Skywalker kora könyv kritika, ajánló, bemutatás, Rae Carson

 

Skywalker kora könyv kritika, ajánló, bemutatás, Rae Carson

 

Skywalker kora könyv Rae Carson műve, mely 2020-ban jelent meg. Az azonos című film regény adaptációja, kiegészítve némi háttér információval, és bővített jelenetekkel. Filmregény szempontjából Az utolsó jedik könyv folytatása, de kapcsolódik Az Ellenállás újjászületése című regényhez is.


Rae Carson - Skywalker kora tartalom, történet


Rey az Ajan Kloss dzsungeleiben gyakorol Leia vezérletével. Kylo Ren a Mustafaron nyomoz Vader hagytéka után, majd ennek nyomában elindul az Ismeretlen Régiók felé. Hamarosan kiderül, hogy legyőzhetetlennek tűnő flotta veszélyezteti a galaxis szabadságát.

Kylo Ren nem tett le arról, hogy maga mellé állítsa Rey -t és nagy távolságból is képesek közös látomásban találkozni. A jedi, Poe és Finn elindulnak a Falconnal és Csubakkával a Pasaana bolygóra, hogy megtalálják az útkeresőnek nevezett eszközt, mely elvezet a bolygóra, ami minden baj forrása.

Rey úgy érzi, vannak benne félelmek és kételyek, melyek veszélyesek lehetnek, mert a sötét oldal felé húzzák. Leia ereje csökkenőben, és a fivére hangját hallja a távolból, aki finoman tereli. Még mindig kevesen vannak az Ellenállásban, de nincs más választásuk, mint felvenni a harcot, különben a galaxis a sötét erők uralma alá kerül.



Skywalker kora tartalom, történet



Skywalker kora könyv kritika, ajánló, bemutatás


Kicsit ellentmondásosnak tűnhet az elemzésem, mert nem fogod érteni, most akkor dicsérem, vagy kritizálom a történetet ☺. Olvasás közben lejegyeztem a gondolataimat, ezért egy kicsit olyan, mintha megjegyzéseket fűznék egyes részletekhez.

Elsősorban azt vártam a könyvtől, hogy mélyebben belepillanthassak a mozgatórugókba, és azt meg is kaptam. Itt végre Leia legalább részben úgy viselkedik, mit egy jedi, mivel oktatja Rey -t. Azt viszont nem tudtam elképzelni honnan szedték, hogy Vadernek a Mustafaron volt otthona. Poe Cameron most a galaxis legjobb pilótáihoz méltóan, őrülten és veszélyesen, de a lehetetlent is megoldva vezeti a Falcont.

Ami még most is zavaró, hogy (még mindig) ott tartunk mint 3-4 évtizede, hogy nincsenek (elvesztek?), kihalnak a jedik. De ezt a variációt már egyszer lejátszották, és a legendákban is sorra kerültek elő, meg az újabb mellék folytatásokban is vannak jedik, mint például A mandalori sorozat.

A Skywalker kora hatalmas gyengesége, hogy a Disney szánalmas erőlködése miatt (hátha sikerül visszacsábítani elpártolt rajongókat), visszahozták Palpatine -t. Ez arculcsapása az eredeti trilógiának, ahol éppen az ő pusztulása az egyik legfontosabb tényező. Ezt szerencsére sikerült tompítani azzal, hogy testileg tényleg meghalt, azonban a szelleme klóntestben továbbra is meg tud nyilvánulni.

Bár annak idején a régi könyvfolytatásokat félretették, utóbbi ötlet is egy Star Wars képregény folytatásból származik. A különböző ugrálások az űrben, futkározások ide-oda, váltakozó mértékben tudtak lekötni. Az is igaz, hogy filmregényeket nem szeretek olvasni, csak a plusz információ miatt érdekes. A szereplők gondolatvilágai, indítékainak megismerése valamelyest vonzóbbá teszi a filmet is.

Rey és Kylo Ren kivetítése – amikor úgy harcolnak – hogy a térben különböző helyen tartózkodnak, újszerű, és érdekfeszítő. A diád szót se nagyon hallottam ezelőtt. Meglepett, hogy a Kef Bir -t az Endor egyik holdjának nevezik, mikor az Endor maga is hold. Valójában nem az Endor holdja, csak az Endor árnyékában bújik meg. De csak amióta megérkezett a Skywalker kora .



Skywalker kora könyv, ajánló


Meglepődtem, amikor Rae Carson azt írja, Kylo nem tudott arról, hogy az Erőt gyógyításra is lehet használni. Na ne nevettessen már… Hol él(t) ez? Aki eredetileg jedinek tanul, szinte lehetetlenség, hogy ez szóba sem kerülne. Rey és Kylo sorsdöntő összecsapása látványos volt, de nem hozott annyira izgalomba, mint például több ezer éve Aryn Leener és Darth Malgus küzdelme a Coruscanton.

 

Skywalker kora konyv kritika

 

A Skywalker kora könyv története ezen a ponton már kezdett lebilincselővé válni. Jobban együtt tudtam élni a szereplőkkel, mint a filmben, ahol csak sejteni lehetett, mi jár a fejükben. Rey beszélgetése a szellemi Luke -kal jólesett. Az, hogy a maradék Ellenállás hirtelen összekapja magát és szembeszáll az Első és Végső Renddel és a sith flottával, kicsit mesés.

Az Exegol némileg hasonlít a Dromund Kaas világára a Revanból, bár Palpatine számomra csekélyke a több mint ezer éves Vitiate császárhoz képest. Túl nagyot akartak azzal a szándékkal, hogy a klóntestben leledző császár egyesíti a régi sithek erejét, a jedi pedig a jedikét. Ezzel valami világcsúcs élményre törekedtek, de ehhez olyan körülmények is kellettek volna. Csakhogy az új trilógia – számomra, mint a régi könyvek olvasója – egy nagy csalódás, a régi hősök ledegradálása.

A sith kőszobrok sem voltak olyan lenyűgözőek, mint mikor Darth Bane haladt el a Korribanon az ősök előtt. Egyébként továbbra is kisbetűvel írom a sith és jedi szavakat, mert a magyar nyelvben ezek kisbetűsek! Nem értem ezt a bevett szokást, hogy nagybetűvel írják magyar szövegben. Szerencsére azt jól megmagyarázta Rae Carson, a császár tudata hogyan került át klóntestbe halál után.

A két ellentétes főszereplő együttműködése különleges élmény volt. Kylo Ren és Rey mint diád, egy újabb érdekesség. A fentebb említett túlzások ellenére jó volt a jedi és a császár összecsapása a régiek segítségével. A flották összecsapása is igazi élmény, nemkülönben Lando Calrissian segítsége. Nem kellett gondolkodni azon, ez most egy sci-fi, vagy fantasy, szépen, harmonikusan kialakult az összkép.

Szép és szenvedélyes a végjáték, minden tökéletesen megkoreografált, csak az egész történet – beleértve az egész trilógiát – a Star Wars megerőszakolása. Azért, mert ugyanazt akarták kihozni az egészből, mint az eredeti filmek esetében. De hát az képtelenség. A most már legendáknak nevezett regények általi folytatások sokkal kidolgozottabbak és logikusabbak voltak.

Ha ezt leszámítjuk, ettől elvonatkoztatva a Skywalker kora Star Wars könyv egy jó regény. Leírja azt, amit a film nem tudott átadni. Nem nyert meg magának az új éra, de legalább értem. A csillagháborús filmekhez és regényekhez jól jött egy újabb darab. Az viszont nem derült ki a regényből egyértelműen, miféle kapcsolat van Rey és Finn között.


Értékelés (saját tetszési indexem)

7

(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

 

A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © Eyn 2021.03.09. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.